Szakemberek leszögezik: „a Bethlen Gábor kora óta katolizált arisztokrácia támogatása híján, illetve a Porta tiltó utasítása miatt komolyabb eredmény nélkül fejezte be magyarországi hadjáratát, egyúttal pedig cserben hagyta a Bécs ostromára készülő svédeket is”. Ezzel együtt I. Rákóczi György korántsem távozott „üres kézzel” és
jó arányérzékkel lépett a nemzetközi színtérre: kedvező különbékét kötött III. Ferdinánd Habsburg uralkodóval,
visszaszerezte Erdélynek a hét felső-magyarországi vármegyét, ráadásul biztosította a királyi országrész jobbágyainak is a protestáns vallásgyakorlást.
Ha ez nem lenne elég, a fejedelem diplomáciai tehetségét (és mozgásterét) bizonyítja, hogy az 1645-ben megkezdődő vesztfáliai tárgyalásokon is képviseltette magát, vagyis diplomatáinak köszönhetően Erdély is szerepelhetett a harmincéves háborút lezáró 1648-as, korszakos békeszerződésben.
Élete alkonyán Rákóczi a lengyel trón megszerzésére koncentrált,
amit kisebbik fiának, Zsigmondnak szánt: tervéhez a kozákok támogatását is megszerezte, ám halála miatt nagyobb fiára, a későbbi II. Rákóczi Györgyre szállt a később végzetesnek bizonyuló „örökség” – de ez már egy másik cikk témája lesz.
Keményen, de stabilan – vegyes megítélésű belpolitika
A fejedelemnek többen a szemére vetik, illetve uralkodás negatívumaként említik – mind korabeli ellenzéke, mind napjaink történészei – hogy „a magyar történelemben példátlan méretű birtokelkobzásba kezdett”, ami kétségtelen tény: Rákóczi az ellenzékkel szemben gyökeresen eltérő utat követ Bethlenhez képest.
„Az állandó rémület hangulatát tartja fenn”.
Szinte nincs olyan esztendő, írják, amikor ne ítélnének valakit fej- és jószágvesztésre, igaz, hogy mindig volt az ügyeknek némi jogalapja.
Az érem másik fele azonban, hogy azok a folyamatok, amelyek sok-sok egyéni sérelmet és jogos indulatot halmoztak föl, hosszú távon mégis pozitív hatással bírtak: Erdély centralizációjához és a fejedelmi hatalom megerősödéséhez vezettek, ami
elengedhetetlen volt a bethleni aranykor folytatásához, a békés fejlődéshez,
„amit elsősorban a református oktatás bőkezű támogatásával és a könyvnyomtatás fellendülésével szoktunk jellemezni” – írja a Rubicon.